Tag Archive for: egészség

A egyik legrosszabb mondat, ami sokak szájából elhangzik: „Valamiben úgyis meg kell halni!” Igen, de egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és miben… Ezt a kijelentést általában olyanok teszik könnyelműen, akik nincsenek éppen a halál torkában vagy nem szembesültek közvetlen közelről egy súlyos betegség lefolyásával.

A legtöbb betegség elkerülhető

Egyetlen módon kerülhető el az idő előtt bekövetkező súlyos betegség, az egyéni felelősséggel! Ez mit jelent pontosan? Egyszerűen fogalmazva, ha valaki odafigyel az életmódjára és mindent megtesz a szellemi-lelki-testi egészsége érdekében, amit csak lehet, akkor sokkal nagyobb az esély, hogy megérje az öregkort. Aki felelőtlenül él, nem érdekli az életvitele, azt hamar utoléri a végzet.

Az öregedés elkerülhetetlen folyamat, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Viszont az már egyáltalán nem mindegy, hogy hosszú szenvedéssel és fájdalmakkal vagy természetes módon, szép lassan és amennyire lehet megelégedve érjük meg az idős kort. Kizárólag rajtunk múlik, hogy megbecsüljük-e az életünket, vigyázunk-e a testünkre, óvjuk-e lelkivilágunkat vagy sutba dobva a felelősséget, élünk, ahogy épp adódik. Nem titok, hanem tudományos tény, hogy a táplálkozással és a lelki élet rendezésével pozitív irányba befolyásolható a szervezet állapota. A nutrigenomika konkrét bizonyítékokkal szolgál arra nézve, hogy minden, amit a testünkbe juttatunk meghatározza a sejtek működését és élettartamát. Tehát mindenki dönthet arról, hogy mit tesz magával és ezzel együtt muszáj viselnie a következményeket is.

Borzasztó dolog szembesülni egy komolyabb betegséggel

Sajnos kevesen mérik fel milyen hatalmas kincs az egészség, amíg el nem veszítik. Te reméljük nem tartozol ebbe a csoportba, hiszen épp ezt a cikket olvasod. Amikor egy látszólag életerős ember kezébe kapja a diagnózist például daganatos betegségről, akkor hirtelen összedől a világ, megváltozik minden. A legtöbben ott döbbennek rá, hogy másképp kellett volna csinálni, egészségesebben kellett volna élni. Persze még ekkor sem késő változtatni, sőt! De mennyivel könnyebb a megelőzés, mint futni az események után és rettegve várni minden egyes újabb vizsgálati eredményt.

A krónikus betegségek ennél is alattomosabban veszik át a hatalmat. Folyamatosan, szép csendben rombolnak belül mindent, ami az útjukba kerül. Az érhálózatot, a hormonrendszert, a sejtműködést, a sejtek közötti kommunikációt, az emésztő- és kiválasztó szerveket, az ízületeket, az immunrendszert… Egyszer csak azt vesszük észre, hogy cukorbetegek, szívbetegek lettünk, kialakult a magas vérnyomás, feladta a szolgálatot a pajzsmirigy vagy épp a vese. 

Ilyenkor mi az első reakció? Gyorsan keresünk egy orvost, akitől a megoldást várjuk. A legtöbben sajnos el sem jutnak arra a felismerésre, hogy egy idegen ember, még ha doktori végzettséget szerzett, akkor sem tudja az életünk problémáit helyettünk megoldani. Legfeljebb annyit tehet, hogy a tudásának megfelelő javaslatokat elmondja és felírja a beszedendő pirulákat. Ezektől a tünetek enyhülhetnek, de a kór attól még ott marad, rendszerint súlyosbodik, valamint kísérő betegségek halmozódnak fel, amire újabb szereket válthatunk ki a patikában. Nincs megállás… Ismerünk olyanokat, akik már 40 éves korban 2-3 féle krónikus betegségre szednek valamit, de az életmódjukon ennek ellenére sem hajlandóak változtatni. 

Mit tehetünk a betegségek ellen?

Ideális esetben érdemes fiatalon eldönteni, hogy mindent megteszünk az egészség megőrzése érdekében. Ha ez az időszak már elmúlt, akkor sincs késő, hiszen amíg élünk, addig bármit megtehetünk. MOST van itt az ideje, hogy azonnal változtass, ha eddig még nem tetted meg! Minél előbb születik meg a szándék, az elhatározás, majd történik meg az információszerzés és a cselekvés, annál előbb lesz meg a pozitív eredmény. Félreértés ne essék, ez nem parancs, hiszen nem mondhatjuk meg senkinek hogyan éljen. Nincs jogunk beleszólni ki mit és hogyan csináljon. Viszont természetgyógyászokként felelősséget érzünk, hogy segítsünk és felhívjuk a figyelmet arra, hogy óriási jelentősége van az életmódnak abban, hogy meddig és milyen minőségben telik az életünk. Nincs tökéletes egészség, és olyan körülmény, amin ne lehetne javítani, de ha nem teszünk semmit, akkor biztosan romlani fog a helyzet.

Nézzük a konkrétumokat!

Az elmúlt időszakban lehetőségünk nyílt feltérképezni az élet különböző területeit és azok hatását az életkilátásokra. Ennek alapján 9 olyan meghatározó része van létünknek, ami alapjaiban határozza meg a jövőnk alakulását. Ezek:

  • Életszemlélet, gondolkodás
  • Lelkivilág, önmagunkhoz való viszony, stressz kezelése
  • Táplálkozás és emésztés
  • Szervrendszerek állapota
  • Természetes gyógymódok alkalmazása
  • Testmozgás
  • Kikapcsolódás, pihenés
  • Vegyületek a háztartásban, kozmetikumokban
  • Közvetlen és tágabb környezetünk

Kifogások mindig vannak

Mindig lehet olyan kifogásokat találni, ami elhomályosítja a felelősséget és felülírja az ésszerű élettervezést. Nézzünk is meg néhány példát:

A szomszéd bácsi mindig dohányzott és mégis megérte a 90 évet… Te nem a szomszéd vagy, nem tudhatod miként viseli a szervezeted azt a több ezer káros vegyületet, ami a dohányzással bekerül. A dohányzó emberek 99%-a sokkal korábban megbetegszik, meghal, mint ha nem cigarettázott volna. Vajon érdemes kockáztatni?

Az egyik ismerősöm is egészségesen élt aztán mégis rákos lett… Soha nem tudhatod, hogy amit mások egészséges életnek mondanak, az valójában milyen. Másrészt ahogy felvázoltuk az egészséges életmódnak több pillére van, ki tudja melyik szegmensre nem figyelt oda. Egyébként csak azért elutasítani az egészséges életmódot, mert valaki súlyos beteg lett olyan, mint soha nem ülni autóba, mert volt akit már baleset ért. Sajnos előfordulhat bármi, de nem érdemes negatív példákra hivatkozva hárítani az egyéni felelősséget.

Nincs pénzem egészséges ételekre, bio dolgokra… Talán ez a leggyakoribb kifogás. Elfogadható, hogy aki szerényebb anyagi körülmények között él, az nem tud megvásárolni drága termékeket. De nem is kell!!! Pont ez a lényege az egészséges életmódnak, hogy egyáltalán nincs szükség a fogyasztói társadalomra erőltetett készítmények többségére. Biztosan állítjuk, hogy egyszerű módszerek alkalmazásával, néhány változtatással rengeteg pozitív változást lehet elérni.

Tedd fel magadnak a kérdést: „Mindent megteszek azért, hogy elkerüljem a komolyabb betegségeket?”
Erre nyilvánvalóan két válasz lehetséges…

Szívből azt kívánjuk Neked, hogy mindig legyél magadnak annyira fontos, hogy odafigyelj az egészségedre, örömmel és megelégedéssel teljenek a napjaid!

Ehhez igyekszünk támogatást nyújtani, és ha eddig még nem tetted töltsd le ingyenes Megvalósítási kézikönyvünket, ami arról szól: Hogyan hozhatod ki az életedből a legjobbat?

Idő, egészség, fejlődés, döntések… Minden mindennel összefügg.
Életünk különböző “állomásainál” hozhatunk, sőt időnként muszáj döntéseket hozni, amikor változtathatunk, tudatosabb életet kezdhetünk.

A kulcskérdés mindig az, hogy MIKOR?

Kezdjük a legelején. Induljunk ki abból, hogy megszületünk alapvetően egészségesen. Kisgyermekként különös gondoskodással kapjuk a táplálékot, fejlődünk, erősödünk. Talán tinédzser korra tehető az az időszak, amikor már egyre több a saját döntés életvitelünkben, táplálkozásunkban. Majd elérkezünk a felnőtt korhoz, önálló életet kezdünk, esetleg családunk lesz. A szülői háttér napi szinten már nincs jelen, mi magunk leszünk felelősek az életünkért, az egészségünkért. Mi döntünk arról, mennyit sportolunk, milyen mennyiségű és minőségű étellel táplálkozunk, mennyit pihenünk. Ha valamelyik területen – vagy akár több helyen – felborul az egyensúly, szervezetünkben előbb-utóbb megjelennek a tünetek, illetve később a betegségek. És innentől kezdve lesz egyre fontosabb, hogy ezekben a helyzetekben mi lesz a következő lépés.

Kezdeti tünetek, illetve konkrét betegség megjelenésekor mindig hozunk egy döntést. Akkor is, ha nem foglalkozunk továbbra sem a testünk jelzéseivel, és akkor is – ilyenkor nagyobb fokú tudatosság jellemző – ha segítséget kérünk, illetve módosítunk életvitelünkön.
“Baj” esetén ha nem változtatunk semmit, továbbra sem szüntetjük meg a számunkra romboló, káros szokásokat, nem nehéz kitalálni a következményt, hiszen egyre rosszabbul leszünk, egyre kevésbé tudunk teljes életet élni. És hogy ez hová vezet…?
A legtöbben felismerik az összefüggéseket, és támogatást kérnek, szakemberhez fordulnak és ezzel párhuzamosan elkezdenek tudatosabban foglalkozni magukkal.
Segíteni csak úgy lehet rajtunk, ha abban mi is partnerek vagyunk. Elsősorban mindig rajtunk múlik a “gyógyulás”.

Az időtényező…

Minél előbb, annál jobb. Érdemes – akár meditáció segítségével – végignézni a lehetséges “idősíkokat”. Gondoljuk át, ha nem foglalkozunk magunkkal, nem fordulunk orvoshoz, segítőhöz, mire számíthatunk. Nézzük meg azt is, mit nyerhetünk nagyobb tudatossággal, támogató életmóddal. Képzeljük el, hogy a különböző minőségű életekben miként éreznénk magunkat, hogyan élnénk szívesen a jövőben.

Egy lassú “állapotromlásnál” talán több idő van döntések meghozatalára, a változásra, de a veszély is megvan benne, mivel egy kis kényelmetlen érzés, időnkénti fájdalom még nem késztet sok embert más irányba. Aztán egy kicsit kellemetlen lesz, de még az is elviselhető, majd egyre rosszabb, de hát “úgy is lehet élni”, “ki lehet bírni” stb. stb.
De ez az idővonal biztos nem a leghosszabb a lehetőségek közül.

A fentiekre egy tipikus példa a sajnos széles körben elterjedt önpusztító szokás, a dohányzás. Már a cigizés ténye is egy döntés, nem kérdés az ártalmassága, szervezetünkre gyakorolt káros hatása. De mindig van lehetőség másképp dönteni. Jönnek a tünetek, köhögés, felső légúti betegségek, aztán később esetleg tüdőbetegség, daganat. Ezek mind testünk “segélykiáltásai”. Minden jelzésnél van választásunk. Folytatjuk vagy abbahagyjuk? Ha folytatjuk, akkor nemsokára végleg abbahagyjuk… (Tizennyolc éves koromban egy rövidebb kórházi tartózkodás alatt volt alkalmam látni olyan embert, akinek hátán hatalmas vágás, a fél tüdejét kivették, és egy héttel a műtét után az udvaron dohányzott… – Tibi) Ez egy elég egyértelmű példa, máskor nem ennyire egyszerű a helyzet.

Ha például a táplálkozást nézzük, amely eléggé összetett része életünknek már nem ennyire könnyű felismerni az összefüggéseket. Sokszor évek, évtizedek telnek el a figyelmeztető jelek, tünetek megjelenéséig. Érdemes a kicsi elváltozásokkal, pici rosszullétekkel is foglalkozni, ezen a ponton sokkal, de sokkal egyszerűbb kezelni a helyzetet.

Életünk bármely pontján van lehetőségünk változtatni és máshogy dönteni. Korlátlan számú és különböző hosszúságú idővonal áll rendelkezésre.
Válassz olyat, ahol alapvetően egészségesen, minőségi életet tudsz élni!

Sokan vágynak szeretetteljes emberi kapcsolatokra, a problémák hatékony megoldására, jó munkahelyre, kedvező anyagi helyzetre, egészséges életvitelre, tiszta környezetre… és szinte vég nélkül sorolhatnánk a óhajokat, kívánságokat.
Amikor valaki elkezdi a saját önálló életét, akkor is megfogalmazódnak benne különböző elvárások a körülményekkel, a jövő alakulásával kapcsolatban. Saját tapasztalatból és sok fiatallal történt beszélgetés alapján megállapíthatjuk, hogy egyáltalán nem könnyű minden szempontból megfelelő életet kialakítani.

Az a helyzet, hogy a hagyományos oktatásban sajnos szinte semmit nem tanítanak a való életről. Ráadásul a legtöbb családban sincs minden rendben, így pozitív példa sem áll rendelkezésre, amit jó szívvel lehetne követni, másolni. Gyakorlatban alkalmazható praktikák, hasznos életvezetési tanácsok, a nehézségek elkerülését szolgáló ötletek híján mindenkinek magának kell elölről kezdve kitanulnia szinte mindent. Ez több-kevesebb sikerrel, hatalmas erőfeszítéssel, sok kísérletezéssel és csalódással jár. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha legalább a főbb alapelvek le lennének fektetve, aminek mentén el lehetne indulni. Igaz, hogy manapság rengeteg információ elérhető, viszont ember legyen a talpán, aki ki tudja hámozni a lényeget és a számára tényleg hasznosat belőle.

Nyilván szükséges a személyes tapasztalatszerzés is ahhoz, hogy valaki meg tudja ítélni mi a számára elfogadható az életével kapcsolatban. Viszont teljesen felesleges olyan helyzettel kísérletezni, amiről számtalanszor bebizonyosodott, hogy semmi jó nem származik belőle. Ami viszont beválik, jól működik, örömet okoz, hozzájárul az egészséghez, segít megoldani a felmerülő nehézségeket, azokat érdemes alkalmazni.

De vajon melyek ezek? Hol található olyan gyakorlatias, a mindennapokban jól használható, egyszerűen kivitelezhető “tananyag”, ami segít a nehézségek megoldásában és a tudatos döntések meghozatalában, támogat az egészséges életmód kialakításában? Nagyon sokan feltették nekünk ezeket a kérdéseket, ami arra sarkallt bennünket, hogy létrehozzunk egy hasznos életvezetési tanácsokat, javaslatokat tartalmazó tematikus, az élet minden területére kiterjedő, pozitív szemléletű útmutatót.

Már csak az a kérdés, hogy TE mit szeretnél kihozni az életedből? Meg tudod fogalmazni a kívánságaidat, céljaidat? Mert ez az első lépés mindenek előtt, hogy pontosan tudd mit szeretnél. A következő annak megvizsgálása, hogy jelen pillanatban min tudsz szinte azonnal változtatni és mik azok a vágyak, amik megvalósulásához biztosan több időre van szükség.
Ezután érdemes a tettek mezejére lépni! Ebben tudunk neked hatékony segítséget nyújtani, méghozzá olyan formában, ahol mi lehetőségeket kínálunk, és te hozod meg a döntéseket.